Ceremóniamester

2012-ben kaptam az első ceremóniamesteri felkérésemet, de pár évig csak egy-egy esküvőre volt lehetőségem a táncversenyek miatt.
Miután 2017-ben felhagytam a versenyzéssel, már igent tudtam mondani azoknak is, akik ceremónimesternek szerettek volna felkérni.

Nagy öröm volt számomra, hogy 2019-ben megünnepelhettem a 100. levezényelt esküvőmet, 2024-ben a 250. lakodalom is összejött.

Egy teljes nap 9 percben

A megelőző hetekben

iconTöbbször találkozunk, a terveiteket átbeszéljük az egészen apró részletekig.

iconFolyamatos kapcsolattartás (viber, messenger csoport, stb). A forgatókönyvet összeállítom és folyamatosan támogatlak mindenben.

iconEgy hónappal a nagy nap előtt “pre-final” megbeszélés, majd az utolsó héten véglegesítő megbeszélésre kerül sor. A menterendet minden szolgáltatóval megosztjuk.

Az esküvő napján

Az esküvõt teljesen lebonyolítom.

A vendégvárás előtt 1,5 – 2 órával érkezem és  az utolsó programpont után kb. éjjel 2-ig maradok.

Az esetleges kellékek felügyeletét vállalom, kihelyezem az adott pillanatban.

A szolgáltatókat összehangolom és folyamatosan tájékoztatom (étterem, személyzet, fotós, videós, zenekar, stb).

A násznépet rendszeresen tájékoztatom, koordinálom. A váratlan helyzeteket megoldom (megbeszélt keretek között).

Elegáns megjelenésben, akár a dekor színvilágához passzoló kiegészítőkkel érkezem.

Anti Ara-Para és nászellátó doboz (hasznos kellékek tárháza!) 

Csak magyar nyelven!

Igény szerint:
– A vendégek megtáncoltatása
– Közös tánc levezetése
– Rövid tánctanítás
– Modern játékok levezetése

Az ifjú pár és a vendégek igényeire folyamatosan figyelek. Az eseményt maximális odaadással, elegáns megjelenéssel, saját mikrofonnal vihetem végig.

A rendelkezésre állás összesen: kb. 15-20 munkaóra.

Ha tánctanárként és ceremóniamesterként is igényt tartotok rám, akkor mindkét szolgáltatásom árából kedvezményt kaptok!
Emellett a táncórákon kialakuló kapcsolat révén egy olyan ember koordinálhatja az esküvõtök napját, akivel már van közös élményetek, baráti viszonyotok.

Ceremóniamester vs Vőfély

A ceremóniamester a vőfély modern változata, a munkájuk hasonló, de vannak lényeges különbségek: 

  • Öltönyben vagyok, nem népviseletben
  • Nem vezetek le lánykikérést, szülőbúcsúztatást 
  • Nem beszélek rímekben
  • Kerülöm a kínos és megalázó játékokat, a trágár vagy lealacsonyító beszólásokat
  • A menyasszonyrablás határeset – nem rajongok érte, mert sok kellemetlen percet okozhat, de ha pár vendég nagyon ragaszkodik hozzá és tőletek is előzetesen engedélyt kaptam rá, akkor szigorúan az ajtóig elvihetik a menyasszonyt, és nincs kínos (streaptease a nagyinak, szerelmet vallani az anyósnak, fekvőtámaszozás stb.) feladat, csak olyan, ami a vőlegénynek is beleférhet.  
  • Nem fogyasztok alkoholt

Tapasztalt ceremóniamesterként, gondoskodom arról, hogy az esküvőtök emlékezetes és zökkenőmentes legyen.

Interjúk velem

Extra ajánlat

Hadd ajánljam Mészáros Évi-t, a nővéremet, mint Esküvőszervezőt és szertartásvezetőt, ha esetleg profi segítségre lenne szükségetek az előkészületektől az esküvőtök teljes lebonyolításáig!

Mások ezt gondolják rólam